Nagyvilág

Hallgatnak a fegyverek Gázában

Eddig mindkét fél betartotta a kedd este bejelentett tűzszünetet. A palesztinok megbíznak az izraeli ígéretben – tudósít az MTI.

A fegyverszüneti megállapodásban Izrael vállalta, hogy leáll a Hamasz-vezetők likvidálásával. Ennek következtében a palesztin szervezet több vezetője előjött a bunkerekből és megjelent a kedd esti gázai felvonuláson.

 Palesztinok ünneplik a tűzszüneti megállapodást Gázában. AFP / Abbas Momani

Benjamin Netanjahu miniszterelnök a kormány megkérdezése nélkül kötötte meg a tűzszüneti megállapodást, ami miatt még lehet miniszteri tiltakozásokra számítani. Az igazságügyminiszter szerint csak az idő ad választ arra a kérdésre, hogy tartós-e a fegyvernyugvás. Azt mondta, fontos lett volna előre meghatározni a Hamasz lefegyverzésének és hatékony ellenőrzésének nemzetközi elveit. Cselekedni kell a lefegyverzésért és a politikai eredményekért – tette hozzá.

A Gázai övezet közelében élő izraeliek továbbra is bizalmatlanok. Egy önkormányzati vezető azt mondta a rakétakilövések miatt elmenekült izraelieknek, hogy csak akkor térjenek majd vissza, ha már legalább két napja hallgatnak a fegyverek.

A lakásügyi miniszter azt mondta, hogy minden olyan egyezmény félmunka, amely nem szünteti meg Izrael polgárainak rakéták általi fenyegetését és nem fegyverzi le a Gázai övezetet. Egy Likud-párti kéviselőnő szerint a Hamasz a harcosainak „felfrissítésére” használja ki a tűzszünetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik