Nagyvilág

Iszlám államot kiáltottak ki Afrikában is

Az iskolás lányokat elrabló Boko Haram terrorszervezet vette át a hatalmat Észak-Nigériában.

„Köszönjük Allahnak, hogy győzelemre segítette hittestvéreinket Gwozában és azt az iszlám állam részévé tette” – mondta a Boko Haram vezetője egy videoüzenetben, miután néhány héttel ezelőtt átvették az ellenőrzést a 265 ezres Gwoza város felett. Az ötvenkét perces felvételen az is látható, hogy a szervezet fegyveresei húsz civil ruhás férfit agyonlőnek és beszámolnak arról, hogy a Boko Haram zászlót tűzött a várost kormányzó emír palotájára. A hatóságok szerint Nigéria területi integritása sértetlen, tagadják az iszlám állam megalakulását.

 AFP

Azt még nem lehet tudni, hogy szövetkeztek-e az Irakban és Szíriában nagy területeket elfoglaló szélsőséges szunnita szervezettel, de azt igen, hogy hozzájuk hasonlóan az iszlám jogrend radikális értelmezésén alapuló államot akarnak létrehozni. A Boko Haram az év eleje óta becslések szerint legalább kétezer civil lakossal végzett. Tavasszal csaknem háromszáz iskolás lányt raboltak el és azzal fenyegetőztek, hogy eladják őket rabszolgának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik