Nagyvilág

Nemcsak Clintont, hanem Kerryt is lehallgatták

A Der Spiegel szerint a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) a jelenlegi amerikai külügyminiszter telefonjait is lehallgatta.

Korábban a témában:

Az MTI által idézett német hetilap meg nem nevezett forrására hivatkozva azt írta, hogy a BND Kerrynek egy olyan műholdas beszélgetését hallgatta le, amelyet tavaly folytatott. A Clinton-lehallgatásról már kiszivárgott információt a Der Spiegel azzal egészítette ki, hogy egy 2012-es beszélgetésről van szó, amelyet Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárral folytatott a külügyminiszter. A beszélgetéseket véletlenül gyűjtötte be a BND, nem vette “célba” a három politikust – állítja a lap.

A Der Spiegel azt is megírta, hogy a NATO-tag Törökország a német hírszerzés célpontjai közé tartozik. A korábbi kiszivárogtatások már beszámoltak arról, hogy a kormány nemrég a német hírszerzés “célterületei” közé sorolt egy NATO-tagországot, de akkor még nem lehetett tudni, melyik államról van szó.

A BND általi lehallgatásokról először a Süddeutsche Zeitung és két regionális közszolgálati műsorszóró társaság számolt be. Berlin azt állítja, hogy a BND nem figyelte meg rendszeresen és célzottan az amerikai kormányzat tevékenységét és tagjainak kommunikációját.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.