Nagyvilág

Dzsihádisták is gyászolják Robin Williamst

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai is megemlékeztek a napokban elhunyt színészről, külön megemlítve néhány filmjét.

Az Irakban és Szíriában harcoló radikális csoport – korábbi nevén Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) – egyik tagja Abdallah néven a Twitteren azt írta: annak ellenére is kedvelte Robin Williams filmjeit, hogy a színész Irakban és Afganisztánban is meglátogatta az odaküldött amerikai csapatokat. Kiemelte a Jumanji című vígjátékot – tudósít az MTI.

Abdallah bejegyzése élénk eszmecseréhez vezetett a dzsihádisták filmes ízléséről. Egyikük – egy magát Ibn Fulánnak nevező férfi – például azt írta, hogy a kedvencei közé tartozik az Oroszlánkirály című Disney-rajzfilm. Ugyanakkor megjegyezte, komoly aggodalommal tölti el, hogy társai nagyobb kedvet éreznek ahhoz, hogy kedvenc filmjeikről írjanak, mint hogy a dzsihádról beszéljenek. “Azért vagyok jelen itt (a Twitteren), hogy hírekkel szolgáljak, ne pedig romantikus vígjátékokat értékeljek” – írta.

Ez viszont nem tetszet egy másik szélsőségesnek, aki azt kérdezte, miért olyan nehéz elképzelni, hogy egy Iszlám Államot támogató mudzsahed filmeket is néz? Egy másik társuk – James Griffiths név alatt – amiatt sajnálkozott, hogy Hollywoodban kevés az olyan film, amely összhangban van az iszlám fundamentalista értelmezésével. Az IÁ harcosai előszeretettel használják a közösségi hálót, főként a Facebookot és a Twittert, hogy terjesszék ideológiájukat és terrorista cselekményeikkel hencegjenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik