Nagyvilág

Iszonyatos emberkísérleteket végeztek Kínában

A második világháború japán kegyetlenkedéseiről került nyilvánosságra egy vallomás, amiből az derül ki, hogy élő embereken végeztek biológiai-vegyi kísérleteket, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszenek ki.

Sadao Koshi japán sofőr vallomását rögzíti egy dokumentum, amit az észak-kínai Háborús Bűnök Bizonyítékainak Múzeuma mutatott be. Sadao Koshi egysége, a 731-es alakulat a japán császári hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési részlege volt 1937 és 1945 között.

Koshi vallomása szerint kínai és koreai kísérleti alanyaikat egy alkalommal például oszlopokhoz kötözték, fejüket és törzsüket sisakkal és vas felöltővel védték, végtagjaikat pedig szabadon hagyták. Ezután repülőgépről pestisbaktériumot és más fertőző anyagokat tartalmazó permetet szórtak rájuk, majd vizsgálták ennek hatását. A menekülni próbáló alanyokat üldözőbe vették, sokszor egyszerűen elgázolták őket. „Máig emlékszem, milyen érzés volt áthajtani rajtuk” – mondta a sofőr.

Naponta 5-10 kísérleti alany érkezett, civilek, köztük gyerekek, öregek és terhes nők is. Legalább hatezren haltak meg a kísérletezésben, végül 1945-ben, a szovjetek érkezésével a japánok felrobbantották a kísérleti bázist – írta az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik