Nagyvilág

Miniszter a prágai Pride védnöke

Több mint száz koncertet, kiállítást, vitafórumot, sportvetélkedőt és más különféle rendezvényt kínál az érdeklődőknek az idei Prague Pride fesztivál.

A szexuális másságot bemutató, augusztus 11-től augusztus 17-ig tartó fesztivál felett az idén – a  rendezvény négyéves történetében első ízben – Jirí Dienstbier, cseh emberi jogi miniszter vállat védnökséget. 

“Szeretnénk megmutatni, hogy Prága egy olyan hely Kelet és Nyugat között, ahol az emberek nem félnek megfogni egymás kezét, ahol nincs erőszak a homoszexuálisok ellen, s ahol törvényes az egyneműek regisztrált partnersége” – jelentett ki Czeszlaw Walek, a szexuális kisebbségek fesztiváljának igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: szeretnék bizonyítani a homoszexuálisoknak, hogy a nehezen megszerzett jogokkal törődni kell.

A miniszteri védnökség következtében az idei Prague Pride hivatalos megnyitójára a Hrzán-palotában kerül sor, amely a cseh kormány egyik legreprezentatívabb palotája közel az államfő székhelyéül szolgáló Hradzsinhoz.

A Prague Pride tavalyi rendezvényein összesen több mint 60 ezer ember vett részt. A résztvevők között több ezer külföldi is volt. A rendezők az idén is legalább ilyen érdeklődésre számítanak. A fesztivál és a felvonulás ellen korábban a konzervatív körök élesen tiltakoztak. A tiltakozás azonban az elmúlt két évben fokozatosan csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik