A nő fürdőruhára vetkőzött, majd beleereszkedett a fókamedencébe. Távolabb egy férfi fényképezte őt – idézett egy szemtanút kedden a Bild című német napilap. Az állatkert személyzete nem tudta lefülelni a nőt, de ha sikerült volna, átadták volna a rendőrségnek – mondta Ragnar Kühne igazgató. “Súlyos sérüléseket szenvedhetett volna, ha a fókák megharapják” – tette hozzá.
A nő este fél nyolckor úszott a fókákkal, fél órával azután, hogy a látogatókat kitessékelték a zárásra készülő állatkertből.”Tiszteletben kell tartani az embereknek mind a vadon, mind a fogságban élő állatok jólétét is. Nagy felelőtlenség volt behatolni lakóterületükre” – hangoztatta Doerte von der Reith állatvédelmi szakember.
Az állatkert két fókája, Gloria és Grania még fiatal, a hannoveri állatkertből érkeztek Berlinbe 2013-ban. A felnőtt fókák egy-három méteresre nőnek.