Nagyvilág

Amerika segíti a szír mérsékelt ellenzéket

Fegyvereket is küldenek, de lehet, hogy a segítség már túl későn érkezik és a lázadók felőrlődnek a muzulmán szélsőségesekkel és Bassár el-Aszad elnökkel vívott harcukban – tudósít az MTI.

A támogatást régóta sürgetik, mert a mérsékeltek sorra szenvedtek vereséget, ráadásul belharcok és dezertálás is sújtotta őket. Az ország keleti régióiból már kiszorították őket a szélsőségesek, a kormányerők pedig körülvették Aleppót, amit a lázadók két éve foglaltak el.

Amerika azt reméli, hogy a mérsékelt ellenzék felülkerekedhet az Aszad-rezsimen, illetve ellensúlya lehet az iszlamista radikálisoknak, de a lázadóparancsnokok szerint is egyre kevesebb esély mutatkozik erre. A Szabad Szíriai Hadsereg rosszul fizetett és felszerelt fegyveresei kilépnek, sőt átállnak a jobban fizetett iszlamisták közé, hogy családjaikat eltartsák.

A felkelők felfegyverzése egy titkosnak szánt támogatási program keretében történik, amiben Amerika mellett európai és öbölmenti arab országok is részt vesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik