Nagyvilág

„A kórházak ez idő tájt nem biztonságos helyek”

Élesen bírálta az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet kedden a Gázai övezet legfontosabb kórházát ért előző napi rakétatámadást.

“Éppen háborús időkben kell az egészségügyi létesítményeket és munkatársaikat a leginkább tiszteletben tartani és védeni. De a Gázai övezetben a kórházak ez idő tájt nem biztonságos helyek” – közölte Tommaso Fabbri, a nemzetközi segélyszervezet palesztin területekért felelős vezetője.

Az al-Sifa kórház elleni hétfői rakétatámadásban – amellyel az izraeliek és a palesztinok kölcsönösen egymást vádolják – legkevesebb három ember vesztette életét. Az al-Sifa már a negyedik egészségügyi létesítmény Gázában, amelyet a harcok július eleji kezdete óta rakétatámadás ért – írta a segélyszervezet közleményében.


Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber  

Michele Beck, az Orvosok Határok Nélkül munkatársa, aki a helyszínen tájékozódott, közölte: a sebesültek kétharmada gyerek. A betegek és sebesültek számára az intenzív tüzérségi tűz miatt nehéz eljutni a kevés még működőképes gázai kórházba, amelyek ráadásul túltelítettek.

A segélyszervezet közleménye szerint nemcsak a gyógyszerek, hanem az ivóvíz és az élelmiszer is fogytán van a mintegy 1,8 millió lakosú, zsúfolt övezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik