Nagyvilág

Elítéli a világ Izraelt, meg nem is

Tüntetések voltak vasárnap több európaivárosban Izrael gázai hadjárata ellen és mellett is.

Amszterdamban mintegy 3 ezren vonultak az utcákra a palesztinok támogatására, és azt követelték, hogy Izrael hagyja abba a véres támadást. A felvonulók között arabok és európaiak is voltak. A Rijksmuseum előtt gyűltek össze, majd a város központjába mentek. Felirataikon az “állítsák le a háborút” és “Izrael háborús bűnös” szöveg szerepelt. Incidens nem történt.

Párizs egyik külvárosában , Sarcelles-ben a tüntetési tilalmat megszegő fiatalok autókat szemetes tartályokat gyújtottak fel. Egy zsinagógánál zsidó fiatalok gyűltek össze vasbotokkal felfegyverkezve az épület védelmében. Manuel Valls miniszterelnök a Párizs térségében 72 éve tartott deportálások évfordulóján, egy megemlékezésen kijelentette: nem engedi meg, hogy konfliktus törjön ki az ország zsidó és muzulmán lakosai között.

Bécsben 11 ezren tüntettek a gázai katonai offenzíva ellen. Néhányan azonban a hőség miatt összeestek, mert jelentős részük hithű muzulmán volt, akiknek a ramadán miatt nap közben sem enniük sem inniuk nem volt szabad. A tömegben sok palesztin és török zászlót lehetett látni. Grazban és Linzben az előz nap voltak hasonló tüntetések pár száz résztvevővel.

Londonban az izraeli nagykövetségnél gyűltek össze több százan izraeli zászlókkal és az országot támogató feliratokkal. Az egyiken az állt, hogy a Hamász radikális palesztin mozgalom sértette meg a tűzszünetet, és háborús bűn minden egyes rakéta kilövése Izraelre. A brit cionista szövetség nyilatkozata szerint a Gázai övezetből napokon át tartó támadások után támogatni kell Izrael jogát az önvédelemre. Előző nap a szervezők szerint több tízezres tüntetés volt Londonban a palesztinok mellett.

Izraeli-török szócsata

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szombat este bírálta az izraeli hadsereg offenzíváját rámutatva, hogy sok palesztin polgári áldozata van a harcoknak. Erdogan úgy fogalmazott, hogy az izraelieknek “nincs lelkiismeretük, becsületük, büszkeségük, és azok, akik nap mint nap elítélik Hitlert, felülmúlják őt barbárságban.”

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő minderre vasárnap reagált. “Hallottam a török miniszterelnök rendkívül súlyos szavait és azt mondtam John Kerry amerikai külügyminiszternek, hogy Erdogan kijelentései antiszemita jellegűek” – így Netanjahu.     

A török kormányfő beszédében ugyanakkor nyugalomra szólította fel a török népet. Mint mondta, nem történhetnek túlkapások a zsidó lakossággal szemben. Törökországban hozzávetőleg 17 ezer zsidó él. A gázai konfliktus miatt az utóbbi napokban több városban is Izrael-ellenes tüntetések voltak.

Obama aggódik

Az amerikai elnök három napon belül másodszor beszélt telefonon Benjámin Netanjahuval. Kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, és megismételte, hogy az Egyesült Államok elítéli a Hamászt az Izrael elleni támadások miatt. Az elnök ugyanakkor súlyos aggodalmainak adott hangot a palesztin civilek és elesett izraeli katonák növekvő száma miatt – közölte a Fehér Ház.

Obama elmondta Netanjahunak, hogy a rövidesen Kairóba küldi John Kerry amerikai külügyminisztert, aki megpróbálja elérni az ellenségeskedések leállítását, és a visszatérést a 2012. novemberében megkötött tűzszüneti egyezményhez.

Egy vasárnap esti tájékoztatás szerint száz fölé emelkedett a Gázai övezetben a nap folyamán megölt palesztinok száma. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólította Izraelt, hogy tegyen sokkal többet a civilek életének megkíméléséért. Dohában, a katari külügyminiszterrel tartott tárgyalásai után kijelentette, hogy” most már le kell állítani a vérontást”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik