Nagyvilág

Élőben nézheti, ahogy kiemelik a Costa Concordiát

Megkezdődött hétfő reggel a szerencsétlenül járt Costa Concordia olasz tengerjáró hajó roncsának vízfelszínre emelése; ez a munkálatok utolsó, legbonyolultabb szakasza - közölte a Costa Crociere hajótársaság szóvivője.

A műszakiak az olaszországi Giglio szigete mellett zátonyra futott, tavaly szeptemberben egyenesbe állított hajót először két méterrel megemelik, majd 30 méterrel a nyílt tenger irányában elvontatják, ott lehorgonyozzák és rögzítik. A tervek szerint egy héten belül újra hajózásra alkalmassá teszik a 2012. január 13-án félig elsüllyedt és megdőlt, 290 méter hosszú, több mint száztízezer tonna súlyú hajótestet.

Franco Porcellacchia, a Costa Crociere projektvezetője hangsúlyozta, hogy ilyen műveletet a világon még sohasem végeztek. “De nagyon bizakodunk, és nem látunk leküzdhetetlen kockázatokat” – tette hozzá.

Videó – Búvárok filmezték le a hajó belsejét

A műveletet hónapokon keresztül készítette elő egy több száz főből álló szakértői csapat. A hajóroncs előrébb vontatása és rögzítése során a tervek szerint a hajó két oldalára szerelt, vízzel megtöltött 30 tartályból – melyek a hajó egyensúlyát hivatottak biztosítani – kiszivattyúzzák a vizet, és helyébe levegőt fújnak, majd a tartályokat végleges helyzetükbe állítják.

Ha mindez sikerrel jár, négy vontató és tíz kísérőhajó közreműködésével a Costa Concordiát a Giglio szigetétől 277 kilométerre északnyugatra fekvő Genova kikötőjébe viszik, ahol ezt követően kétévi munkával darabokra szedik.

A 2012. januári hajótörésben 32 utas veszítette életét, köztük egy magyar zenész. Egyedül a hajón pincérként szolgáló indiai Russel Rebello holttestét nem találták meg. Fivére egy internetes közösségi oldalon reményét fejezte ki, hogy a hajó elmozdításával megtalálják testvére maradványait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik