Nagyvilág

Éhségsztrájkolnak a komptragédia áldozatainak családtagjai

Azt követelik, hogy a szöuli parlament mielőbb fogadja el a több mint háromszáz áldozatot követelő tragédia okaival foglalkozó törvényt.

A Sewol komphajó április 16-án süllyedt el több mint 476 emberrel – köztük tanulmányi kiránduláson lévő 325 középiskolás diákkal – a fedélzetén Dél-Korea délnyugati partjai közelében. A baleset napján 172 utast sikerült kimenteni a hajóról. A hatóságok 293 ember halálát erősítették meg, további 11 utast azóta is eltűntként tartanak nyilván. Ez volt Dél-Korea történelmének legsúlyosabb tengeri balesete.

Az áldozatok tizenöt családtagja egy központi szöuli téren és a törvényhozás épülete előtt kezdett éhségsztrájkba hétfőn – közölte a családokat képviselő szervezet.

A hozzátartozók azt követelik, hogy a dél-koreai parlament július 24-ig – a tragédia utáni századik napig – fogadja el a javaslatot, amelynek jóváhagyási folyamata a parlamenti pártok közötti viták miatt vontatottan halad.

A szervezet közleménye szerint a törvénytervezet mielőbb elfogadtatásának érdekében átnyújtják a parlamentnek egy korábban megrendezett, országos aláírásgyűjtő kampány eredményeit is, kedden pedig utcai demonstrációt tartanak Szöul nyugati részén, a pénzügyi negyedben – olvasható az MTI-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik