Nagyvilág

Putyin találkozott Fidel Castróval

Az orosz elnök pénteken találkozott Fidel Castro egykori kubai vezetővel és annak öccsével, Raúl Castro jelenlegi elnökkel Havannában.

A kubai államfő kettejük találkozójának elején arról érdeklődött, hogyan zajlott a találkozó bátyja és az orosz elnök között – írj az MTI.

“Igen érdekes és hosszú beszélgetést folytattunk. Nemzetközi kérdéseket és kétoldalú problémákat is érintettünk, beszéltünk a valutapiacok helyzetéről és a mezőgazdaság fejlődéséről” – válaszolta Putyin az RT orosz állami televízió tudósítása szerint.

Fidel az utolsó mohikánok egyike

Raúl Castro a jelenlévő kubai és orosz miniszterekhez fordulva azt kérdezte, tudtak-e reggel dolgozni, majd azt mondta Putyinnak: “ha a miniszterek jól dolgoznak, akkor nekünk, elnököknek könnyebb, ha viszont nem, akkor többet kell dolgoznunk”.

Moszkva a nap folyamán 32 milliárd dollár (7,29 ezer milliárd forint) kubai adósságot engedett el. Kuba összesen 35,2 milliárd dollárral (8 ezer milliárd forinttal) tartozott Oroszországnak a még a szovjet időben nyújtott kölcsönök után.

Havanna az ukrajnai konfliktusban a régi szövetségesének számító Oroszország mellé állt.

“Fidel az utolsó mohikánok egyike, akivel Putyin a jelen és a jövő világrendjéről tud beszélgetni” – mondta Vlagyimir Orlov, a PIR orosz kutatóintézet vezetője.

Putyin megnézi a döntőt

Fidel Castro 48 éven át irányította Kubát, de 2006-ban megbetegedett, és ezért átengedte elnöki széket öccsének, Raúlnak, aki hivatalosan 2008 januárja óta tölti be az államfői tisztséget. A 87 éves Fidel Castro azóta nagyon ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Putyin csütörtök este érkezett Kubába, hatnapos latin-amerikai körútja első állomására. Az államfő szombaton Buenos Airesbe repül, hogy megbeszélést folytasson Cristina Kirchner argentin elnökkel, majd négy napot tölt Brazíliában, ahol megnézi a labdarúgó-világbajnokság döntőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik