Nagyvilág

Az izraeli hadsereg a politikai döntésre vár

A következő 36 óra kritikus lesz a Közel-Keleten. A gázai határnál készen állnak az erők.

Az izraeli hadsereg készen áll a szárazföldi bevetésre a Gázai övezet ellen, csak a politikai döntésre vár – közölte pénteken az izraeli hadvezetés.

A vezérkar szerint a hadművelet kiterjesztése nagyban segítené “a terror infrastruktúrájának” felszámolását az övezetben. A következő 36 óra kritikus lesz. A gázai határnál készen állnak az erők, a tisztek szerint a következő két napban sor kerülhet az övezetbe való behatolásra – közölte péntek délután a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Beni Gánc vezérkari főnök szerint a gázai fegyveres szélsőségesek rakétáinak ezrei sérültek meg az elmúlt napok légicsapásai következtében az övezetben, több százzal pedig hiába próbálkoztak, nem tudták kilőni. Ganc elmondta, hogy jelenleg a légierő bevetésén van a hangsúly, miközben a hadsereg a hadműveletek kiterjesztésére készül, de ez politikai döntés kérdése. “A hadsereg végrehajtja az állami vezetés döntését, bármi legyen is az” – mondta. A vezérkari főnök az ország déli részén, az ejtőernyősök egyik bázisán nyilatkozott újságíróknak.

Pénteken folytatódtak az izraeli légi bevetések. A palesztinok beszámolói szerint legutóbb három lakóházat támadtak, ahol meghalt egy 65 év körüli férfi, egy társa pedig súlyosan megsebesült. A negyedik napja tartó hadművelet palesztin áldozatainak száma már meghaladta a százat.

Az egyiptomi biztonsági erők megakadályozták húsz Grad típusú rakéta Sínai-félszigetre csempészését. Az El-Haram című újság jelentése szerint a palesztinok azt tervezték, hogy a félszigetről fogják Izraelt lőni. Az egyiptomi kormány lezárta a Gáza és Egyiptom közötti határátkelőt Rafahnál.

Közben Izraelt is folyamatosan lövik az övezetből, s mint eddig is, a Hamasz és az Iszlám Dzsihád vállalta magára a rakétatámadásokat, amelyek Béer Sevát, Asdódot, Netivotot és Ofakimot vették célba.

Reggel óta több mint száz rakétát indítottak útnak a Gázai övezetből. Hármat Tel-Aviv fölött fogtak el a Vaskupola védelmi rendszer ellenrakétái. Ismét volt légiriadó Tel-Avivban és a Ben Gurion reptéren is megszólalt a légvédelmi figyelmeztetés.

Izraelben a közelgő szombat előtt a vallási hatóságok megtiltották az imádkozást a rakéták veszélyeztette területek azon zsinagógáiban, ahol nincs óvóhely. Az izraeli rádió üzemeltetni fogja a háborúban szokásos ún. „néma rádiókat” a szombat idején. Az adók ilyenkor működnek, de műsort nem sugároznak, hanem csak veszély esetén szólalnak meg, az óvóhelyekre szólító figyelmeztetéseket és sürgős polgári védelmi közleményeket leadva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik