Nagyvilág

Megszületett a Szojuz-rakéták utóda

Oroszországban sikeresen tesztelték a húsz év alatt fejlesztett Angara-1.22PP űrrakétát.

Az Angara első kísérleti indítását június 27-én még el kellett halasztani, pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök videokapcsolat révén élőben nézte a próbát Moszkvából. “Az orosz légi- és űrvédelmi erők végrehajtották az Angara-1.2PP űrrakéta kísérleti indítását” – közölte a védelmi minisztérium szerdán.

Putyin szíve csücske

A rakétát helyi idő szerint 12 órakor lőtték ki. Egy műhold modelljét szállította, huszonegy percre szuborbitális pályára állt, és ez alatt 5700 kilométert tett meg Oroszország partvonala felett a távol-keleti Kamcsatka-félszigetig. A szuborbitális pálya a Föld nagyjából 100 kilométeres vonzáskörzetében van, itt húzódik az a határvonal, amelyen túl már nem érvényesül a bolygó gravitációs hatása.

Az Angarát az orosz űrprogram “igáslovának” tartott és több mint negyven évvel ezelőtt kifejlesztett Szojuz rakéták felváltására szánják. A projekt kiemelt fontossággal bír Putyin számára, aki a kilencvenes évekbeli költségvetési megszorítások és a szakemberek távozása után meg akarja újítani az orosz űripart. A rakétát Borisz Jelcin egykori orosz elnök utasítására teljes egészében Oroszország határain belül fejlesztették és építették, hogy függetlenedni tudjanak a többi egykori szovjet tagköztársaságtól.

Több mint hárommilliárd dollár

Az Angara-1.2PP a Krunicsev orosz űrhajózási vállalat által kifejlesztett rakétacsalád legkisebb tagja. Maga a rendszer különböző méretű rakétákat tud felbocsátani, amelyek másféltől harmincöt tonnáig terjedő rakományt képesek szállítani. Az Angara rakéták legnagyobb teherbírású modelljét a tervek szerint idén decemberben tesztelik, az első emberes űrrepülés pedig 2018-ban várható. Az Angara környezetbarát üzemanyaga kerozin és folyékony oxigén keveréke, amely biztosítja a rakéta sokkal biztonságosabb használatát.

Iparági szakértők szerint az Angara kifejlesztése dollármilliárdokba került. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség több mint hárommilliárd dollárra (682 milliárd forintra) becsülte a projekt költségeit. “Húsz évnyi fejlesztés lezárult, de még csak a tesztrepülések legelején járunk” – írta Anatolij Zak, a Russianspaceweb.com honlap szerkesztője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik