Nagyvilág

A gyengeség jelét mutatta Kim Dzsong Un

Úgy mutatkozott az észak-koreai vezető, ahogy a kommunista országban csak nagyon ritkán szoktak a politikusok.

Sántikálva lépdelt az észak-koreai vezető az ünnepi emelvényen a nagyapja, Kim Ir Szen halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezett hatalmas ceremónián egy videofelvétel tanúsága szerint, amelyet kedden tett közzé az észak-koreai állami televízió.

Kim Ir Szen, Észak-Korea alapítója 1994. július 8-án hunyt el, és a tiszteletére tartott rendezvényen hatalmas portréja előtt a hadsereg és a kommunista párt több ezer képviselője gyűlt össze – írja az MTI.

Észak-Koreában a vezetők körüli személyi kultusz nagyon erős, és rendkívül ritkán történik meg, hogy bármiféle gyengeség jelét mutatják a híveik előtt. Az állami média és az észak-koreai propaganda a hasonló rendezvényeket a legapróbb részletekig megkomponálja, s a vezető bármiféle hibáját gondosan elrejtik a közönség elől.

Sűrű a programja

Kim Ir Szennek például egy teniszlabda méretű, nem műthető daganat nőtt a nyaka hátsó részén, így az állami médiának megtiltották, hogy bizonyos szögből felvételeket készítsen a vezetőről. A világ első és mindmáig egyetlen kommunista dinasztiájának alapítója 1948-tól halála napjáig vezette a távol-keleti országot, majd fia, Kim Dzsong Il vette át a hatalmat. Az ő halálakor, 2011 decemberében az unoka, Kim Dzsong Un került az ország élére.

Arról, hogy a vezető miért sántított, nincsenek információk. Az állami média az elmúlt hetekben arról számolt be, hogy a harminc év körüli Kim Dzsong Un Észak-Korea keleti és nyugati partjain több katonai látogatáson vett részt, és nemrég személyesen vezényelt le egy hadgyakorlatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik