Tilos a magyar zászló Csíkmadarason

A Marosvásárhelyi Táblabírság jogerős ítélete nyomán el kell távolítani a magyar zászlót Csíkmadaras polgármesteri hivataláról.

Korábban a témában:

Adrian Jean Andrei prefektus a jogerős ítélet kimondása után írásban szólította fel Csíkmadaras polgármesterét, hogy azonnal távolítsa el a zászlót – idézi az Agerpres hírügynökség. “Ha nem távolítja el, a táblabíróság közigazgatási bírságot róhat ki, ha ezt követően sem hajtja végre az ítéletet, bűnvádi eljárás indulhat ellene” – jelentette ki a prefektus.

Lemond, de nem veszi le

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Bíró László az MTI-nek elmondta, várja a táblabíróság ítéletének az indoklását, hogy eldönthesse mit tegyen. Azt fontolgatja, hogy lemond a tisztségéről, de nem veszi le a zászlót.

A csíkmadarasi községházán 2008 óta lobog a piros-fehér-zöld zászló, amit a Ponta-kormány hatalomra lépése után 2012-ben kifogásolta Hargita megye prefektusa. A polgármester elutasította a zászló eltávolítását, mondván, hogy az nem idegen állam zászlaja (melynek kitűzését törvény szabályozza Romániában), hanem a magyar nemzet zászlaja.

Büntetés büntetés hátán

Bíró Lászlót 2013 februárjában 4000 lejre (266 ezer forintra) bírságolta meg a prefektus a zászló miatt. A polgármester fellebbezése nyomán a törvényszék 2500 lejre (166 ezer forintra) csökkentette a bírság összegét. A polgármester adományokból kifizette a bírságot, és le is vette a zászlót, de – mint korábban nyilatkozta – “mosás és vasalás után” újra kitűzte azt.

2013 novemberében a prefektus újabb – ezúttal 9000 lejes (600 ezer forintos) – bírságot rótt ki, amit a polgármester ismét peres úton próbált érvényteleníteni. Bíró László valószínűsítette, hogy ebben a perben született a prefektus álláspontját megerősítő jogerős ítélet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884149, Márton Anna és Szatmári András kardvívók edzés és interjú közben. 2019.04.08., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.