Nagyvilág

Sikkasztott a képviselő, nyilvános sírással kért bocsánatot

Három órát üvöltött kamerák kereszttüzében a japán politikus, aki több millió forintnyi közpénzt nyúlt le.

Japán egyebek mellett a látványos, nyilvános bocsánatkérésekről híres. Ilyenkor a bűnös ünnepélyesen megvallja vétkét, mélyen meghajol, miközben folyamatosan fényképezik – így vezeti fel a hírt az MTI.

Nonomura Rjutaro 47 éves képviselő Kobe városában tartott sajtótájékoztatót, ahol a résztvevők az eddigi legfurcsább bűnbánatnak lehettek tanúi. Nonomura azért készült bocsánatot kérni, mert magáncélra használt fel 3 millió jen (6,7 millió forint) közpénzt: különböző utazásokra költötte, fürdőkbe járt belőle – mindezt számla nélkül.

Döbbenet és nevetés

Az ilyen alkalmakat általában komoly ünnepélyesség jellemzi: a vétkes szigorú sötét öltönyt visel, derékszögben meghajol, hogy bűnbánatának jelét mutassa.

Ez alkalommal azonban a főszereplő érzelmei elszabadultak: kétségbeesett zokogásba kezdett, ököllel verte az asztalt, könnye záporozott. Összefüggéstelen magyarázatok szaladtak ki a száján a csuklások és hüppögések között. A kamerák az előadás egyetlen pillanatát sem mulasztották el, a felvételeken ilyen mondatfoszlányokat lehetett kivenni: “a parlament tagja lettem… (kiabál) Nem gondoltam másra, csak a társadalom megváltoztatására (sír)… Ez Japán! (kiabál) …életemet kockáztattam (sír és kiabál), értik?”

A résztvevők egy részén a döbbenet, a másikon a kitörni készülő nevetés lett úrrá a három órás műsor alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik