Nagyvilág

29 millió hibás autót hív vissza a GM

Ennek körül a harmada friss döntés, amely három halálos baleset után született.

További 8,4 millió autót hív vissza a General Motors (GM) világszerte, amivel 29 millióra nő a cég által az idén visszahívott kocsik száma.

Az amerikai autógyártó közölte, hogy a visszahívás mögött nagyrészt a gyújtáskapcsoló hibája áll, amely miatt menet közben leállhatott a motor. A visszarendelések hét márkát érintenek, többek között a Chevrolet Malibu 1997-2005 közötti évjáratait, a 2004-2008-as Pontiac Grand Prix-ket és a 2003-2014 között gyártott Cadillac CTS-eket.

A GM szerint a most visszahívott kocsikhoz három haláleset, nyolc sérülés és hét baleset kötődik, azonban nincs bizonyítva, hogy ezeket a hibás gyújtáskapcsoló okozta volna. A halálos balesetek során a légzsák nem nyílt ki, ami utalhat ugyan arra, hogy a gyújtáskapcsoló nem volt megfelelő helyzetben, de más oka is lehetett.

A GM 2,5 milliárd dollárt fordít a visszahívott autók javítására idén. 
Az év eleje óta a cég 54 alkalommal hívott vissza autókat az Egyesült Államokban. Mintegy 2,6 millió kocsihoz 13 halálos baleset köthető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik