Nagyvilág

Őszre leleplezhetik a kuruc.infósokat

Valószínűleg szeptemberre kiderülhet, hogy kik a szerzői és szerkesztői az oldalnak, az Egyesült Államokban a lap tulajdonosa ellen zajló per nyomán – írta a Népszava.

Bodnár Dániel, a kuruc.info elleni pert kezdeményező Tett és Védelem Alapítvány elnöke a lapnak elmondta, hogy a San Franciscó-i kerületi bíróság tanúként idézte be Varga Bélát, a kuruc.info domain “bejegyzőjét és tulajdonosát”, de a férfi nem jelent meg az első tárgyalási napon. Hozzátette, hogy a tanúk padjára szólították a portálnak anonim szerverszolgáltatást nyújtó CloudFlare internetszolgáltatót is.

Bodnár Dániel szerint egy, a szerződésben szereplő kitételre hivatkozva arra fogják kötelezni a szolgáltatót, hogy szüntesse meg a hírportált, mivel a kuruc.info hét-nyolc bűncselekmény-kategóriát merít ki.

Ez viszont azt is jelentené, hogy feloldják a felhasználó azonosítására vonatkozó adatok titkosságát, így kiderülhet, hogy kik szerkesztik és írják a “szélsőséges lapot” – fogalmazott Bodnár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik