Nagyvilág

Halálukig rács mögött maradnak a török puccs vezetői

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték szerdán Kenan Evren volt török államfőt és Tahsin Sahinkaya, a légierő egykori parancsnokát, akik esetében ez nem lesz túl hosszú idő.

Evren 96 esztendős, Sahinkaya 89 éves. A vádirat szerint mindketten főszerepet játszottak a katonai puccs előkészítésében és irányításában. Evren az államcsíny idején vezérkari főnök volt. Katonai rendszerük idején ezreket kínoztak meg Törökországban, több száz embert halálra ítéltek és sokan eltűntek – írja az MTI.

Az 1979-es választások után a tönkrement török gazdaság helyreállítása volt a legfontosabb. A lírát leértékelték, a gazdaságot megnyitották a külföldi valuta előtt. Megszorító intézkedések következtek, melyek segítségével elérték, hogy a hitelezők átütemezzék a török állam adósságait. Mindezek ellenére a Demirel-kormánynak nem sikerült megfékeznie az erőszakhullámot, ráadásul nem tudtak megegyezni az ellenzékkel a köztársasági elnök személyéről. A hadsereg felszólította a politikusokat, hogy az ország érdekében működjenek együtt. Az ellenzék vezetője szónoklatot intézett a munkásokhoz, amit a hadsereg vezetői lázadásra való felbuzdításként értelmezték. 1980. szeptember 12-én a tábornokok felfüggesztették az alkotmányt és átvették a hatalmat.

Az ezt követő három évben katonai junta irányította az országot, a köztársasági elnök Kenan Evren tábornok, a miniszterelnök pedig a junta által választott Bülent Ulusu volt. A hadsereg drasztikus eszközökkel vetett véget az erőszakhullámnak. Mintegy 180 000 embert tartóztattak le, közülük 42 000-et elítéltek, 25-öt felakasztottak, több százezer lőfegyvert koboztak el – írja a Wikipédia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik