Nagyvilág

Egymást ölik a lázadók Szíriában

Több mint hatszáz halottja van a belharcoknak.

Több mint 630 ember életét vesztette, legkevesebb 130 ezren pedig lakóhelyük elhagyására kényszerültek az utóbbi negyven napban a kormányellenes fegyveres csoportok közötti belharcok következtében a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban – közölték kedden ellenzéki aktivisták.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű civilszervezet arról számolt be, hogy az Irakkal határos tartományban április 30. óta megölt 634 ember közül 39 civil volt, ezen belül öt gyerek.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó an-Nuszra Front és az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges fegyveres csoportok közti összecsapásokban az OSDH tájékoztatása szerint összesen 354 lázadó vesztette életét, ebből 241 az ILIÁ tagja volt.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkollott szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 162 ezret.

Anvar al-Búni emberi jogi ügyvéd ezzel párhuzamosan közölte, hogy a Bassár el-Aszad elnök által hétfőn meghirdetett általános amnesztia keretében már többtucatnyi rabot engedtek szabadon. Az eddig elengedett foglyok Adra város börtönében raboskodtak. Aszad korábban két alkalommal is hirdetett már amnesztiát a polgárháború alatt, de egyik sem vezetett tömeges fegyverletételhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik