Nagyvilág

Élen járna az USA a széndioxid-kibocsátás csökkentésében

2030-ig harminc százalékkal csökkentenék az erőművek széndioxid-kibocsátását az Egyesült Államokban.

A tagállamoknak 2016-ig kell beterjeszteniük terveiket. A károsanyag-kibocsátás csökkentését különböző megoldásokkal érhetik el – növelhetik az erőművek hatákonyságát, vagy a megújuló energia felhasználását is.

Az USA környezetvédelmi ügynöksége szerint a lakosság több mint 25 százalékának egészségét károsítja az erőművek korom- és szmogkibocsátása. Az intézkedéssel becslésük szerint akár több, mint ötezer idő előtti elhalálozást, gyermekeknél pedig 150 ezer asztmarohamot lehet megakadályozni. Barack Obama elmondta, hogy az Egyesült Államok elnökeként és szülőként is elutasítja, hogy gyermekeinknek egy helyrehozhatatlan bolygón kelljen élniük.

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült, hogy az amerikai intézkedések hatása nem lesz számottevő addig, amíg India és Kína nem változtat. A Fehér Ház szóvivője erre úgy reagált, hogy az Egyesült Államoknak vezető szerepet kell betöltenie ebben a kérdésben.

Republikánus bírálatok szerint 800 ezer munkahely fog megszűnni a széntüzelésre épülő gazdasági ágazatokban, az amerikai kereskedelmi kamara becslése szerint pedig évi 50 milliárd dollárba kerül majd a végrehajtás. A környezetvédelmi ügynökség vezetője szerint viszont 8 százalékkal csökkenhetnek a villanyszámlák és több tízmilliárdos hasznot hoznak a kedvező egészségügyi hatások.

Az MTI tudósítása szerint a kezdeményezés negatívan befolyásolhatja a demokrata párt támogatottságát a novemberi félidős választásokon a jelentős szénbányászattal rendelkező államokban. A javaslatot a végrehajtás elrendelése előtt még társadalmi vitára bocsátják és négy nyilvános meghallgatást tartanak a nyár folyamán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik