Nagyvilág

Tudják, hol a 200 elrabolt lány

A nigériai hadsereg már tudja, hol tartja fogva a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet a nemrég elrabolt több mint 200 iskolás lányt, de kizárta, hogy erőt alkalmazzon kimentésük érdekében.

A Boko Haram hét hete rabolt el több mint kétszáz lányt egy bentlakásos középiskolából az ország északkeleti részében fekvő Chibok faluból. Azóta szinte semmit nem tudni arról, hogy a szélsőségesek hol tartják fogva a diákokat, mint ahogy arról sem, hogy a hadsereg milyen erőfeszítéseket tett a kiszabadításukra.

“Jó hír a lányok szülei számára, hogy tudjuk, hol vannak, de nem mondhatjuk meg” – mondta Alex Badeh vezérkari főnök. Az erő alkalmazását kizárta, mert félő, hogy halálos áldozatokkal járna a megmentésük. Többen attól tartanak, hogy fogva tartóik végeznének a lányokkal, ha a hadsereg akciót indítana a kiszabadításukra. A Boko Haram milicistái legkevesebb 470 civillel végeztek az iskolás lányok elrablása óta eltelt időben. A saría radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló szervezete egyre kiterjedtebb terrorkampányt folytat Nigéria északkeleti részében.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.