Nagyvilág

A Fidesznek nincs helye a Néppártban?

A német szociáldemokraták nem működnek együtt szélsőséges erőkkel az Európai Parlamentben (EP), és ezt elvárják a német konzervatívoktól is. A magyar kormány reagált: több tiszteletet a magyaroknak!

Sigmar Gabriel alkancellár, a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke hangsúlyozta: a szociáldemokraták nem hajlandók együttműködni szélsőségesekkel, “csak azért, hogy többséget szerezzenek” az EP-ben.

Ugyanakkor azt sem lehet megengedni, hogy “végül olyan pártok döntsenek Európa jövőjéről, mint a Slivio Berlusconi-féle Hajrá Olaszország, vagy az Orbán Viktor-féle Fidesz” – tette hozzá a német alkancellár. Hangsúlyozta, hogy “a politikai akarat- és többségképzés nem függhet populistáktól és szélsőségesektől, és ez a CDU/CSU felelőssége is”.

Sigmar Gabriel jelezte, a szociáldemokraták nem tekintik adottságnak, hogy az Európai Néppárté a legnagyobb frakció az EP-ben, és ezért a néppárti jelölt kerül az Európai Bizottság élére. “Várjuk ki a végét”, hiszen egyelőre nem tudni, hogy melyik lesz a legnagyobb frakció – jegyezte meg az SPD elnöke, hozzátéve, hogy minden esetben csak a szociáldemokratákkal egyetértésben lehet elnököt választani a brüsszeli bizottság élére, és ők akkor is tárgyalásokat kezdeményeznének a konzervatívokkal, ha változnának az erőviszonyok.

Kifejtette: azt javasolja majd az európai szocialista pártcsalád vezetőinek, hogy csúcsjelöltjük, Martin Schulz kezdjen tárgyalásokat az EP-ben a következő években követendő politika tartalmi elemeiről, és az uniós tisztújítás “személyi csomagjáról”. Arra a kérdésre, hogy egy esetleges EP-beli koalíciónak feltétele lehet-e az, hogy a Fideszt és a Hajrá Olaszországot zárják ki az Európai Néppártból, elmondta, hogy helyesnek tartaná, ha az Európai Néppárt megtenné ezt a lépést, de nem tudja befolyásolni a konzervatív pártcsalád tevékenységét.

“Megértjük a német szocialisták keserűségét és csalódottságát az EP-választások okán, azonban ez a keserűség és csalódottság nem jogosítja fel őket arra, hogy az EU bármely állampolgárával vagy bármely demokratikus szervezetével szemben ilyen fellépést engedjenek meg maguknak” – reagált Gabriel szavaira Giró-Szász András. “Több tiszteletet a magyaroknak! Ezt várjuk el az európai szocialistáktól és azon belül a német szocialistáktól is” – tette hozzá a kormányszóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik