Belföld

Jobbik: a Fidesz habkönnyűvé teszi a rendszert

A Jobbik arra szólította fel a Fideszt, hogy vonja vissza a házszabályi rendelkezéseket érintő, pénteken benyújtott javaslatát.

Apáti István, a párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján bírálta, hogy nemcsak szavazategyenlőség esetén adnának szavazati jogot a levezető elnöknek, aki az eddigi szabályok szerint csak ilyenkor voksolhatott. Szerinte e mögött az áll, hogy e nélkül a kormánypártoknak nem lenne meg a kétharmada.

Kifogásolta, hogy kivételes eljárásban továbbra is lehet majd túlterjeszkedő módosító javaslatot benyújtani a törvényjavaslatokhoz. Apáti István úgy értékelte: az, hogy az abszolút négyötöd helyett a jelenlévők négyötödének igen szavazatához kötnék a házszabálytól való eltérést, szintén abba az irányba mutat, hogy a Fidesz nem akar kompromisszumra kényszerülni, és “gránitszilárdság helyett habkönnyűvé teszi” a rendszert.

A Fidesz a magyar föld megvédése, a devizahitelesek kimentése, a munkahelyek számának növelése és a munkabérek emelése, valamint a valódi közbiztonság megteremtése helyett “hatalomtechnikai tartalomtól csöpögő javaslatot” nyújtott be – összegezte bírálatát az ellenzéki politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik