Nagyvilág

Kivégezték az ismert milliárdost

Kivégeztek szombaton egy iráni milliárdost, az Iráni Iszlám Köztársaság története legnagyobb csalási ügyének fővádlottját - jelentette az állami tévé.

Mahafarid Amír Hoszrávit a Teherántól északra lévő Evin börtönben akasztották fel, miután a legfelsőbb bíróság fenntartotta a halálos ítéletet – tette hozzá a tévé.

Golam Ali Riahi, Hoszrávi ügyvédje a khabaronline.ir című honlap szerint közölte, hogy védence kivégzéséről nem értesítették előzetesen.

Hoszrávi birodalmához legalább 35 cég tartozott, amelyek az ásványvízgyártástól kezdve, a futballklub-fenntartáson át a húsimportig nagyon sokféle tevékenységgel foglalkoztak. Az ítélet szerint 2007-től kezdődően hamis dokumentumokkal vettek fel összesen 2,6 milliárd dollárnyi hitelt az egyik legnagyobb iráni banktól, a Saderattól, hogy felvásároljanak különböző vagyontárgyakat, köztük olyan állami cégeket, mint a Khuzestan acélipari vállalat.

A bűnperben 39 vádlottat ítéltek el, négyen kaptak halálbüntetést, ketten életfogytig tartó, a többiek pedig néhány évtől 25 évig terjedő börtönbüntetéseket.

Az ügyben érintett volt egy másik nagybank, a Melli is. Ennek elnöke, Mahmúd Reza Havari a botrány kirobbanása után lemondott tisztségéről, és 2011-ben Kanadába szökött. Elismerte, hogy a bank részt vett a csalásban, de kijelentette, hogy ő személy szerint ártatlan. Az iráni hatóságok elfogatási parancsot adtak ki ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik