Nagyvilág

Az oroszok még mindig a határ mellett állnak

Az amerikai védelmi minisztérium továbbra sem látja jelét annak, hogy Oroszország megkezdte volna csapatai kivonását az ukrán határ térségéből.

A tárca mindezt néhány órával azután közölte, hogy Vlagyimir Putyin utasította a védelmi minisztert: vezényelje vissza állandó körleteikbe az Ukrajnával szomszédos megyékben lévő orosz csapatokat.

“Láttuk a Putyin elnök parancsáról szóló beszámolókat (…) Ha azok a beszámolók igazak, és a parancsot követik is, abban az esetben üdvözölnénk egy ehhez hasonló csapatvisszavonást, azonban nem láttuk semmi jelét bármiféle csapatmozgásnak” – mondta John Kirby ellentengernagy, a Pentagon egyik szóvivője. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár délután közölte: a katonai szövetség továbbra sem rendelkezik bizonyítékkal arra nézve, hogy Oroszország megkezdte volna csapatai kivonását az ukrán határról.

A Vlagyimir Putyin sajtószolgálata által kiadott délelőtti közlemény szerint a rosztovi, belgorodi és brjanszki megyékben befejeződtek a “tervszerű tavaszi gyakorlatok”, ezért az ezekben részt vevő csapatokat állandó körleteikbe vezénylik, és az azokhoz közeli gyakorlóterepeken folytatják harci felkészülésüket.

Nem világos, hogy az intézkedés azt jelenti-e, hogy csökkenni fog az ukrán határ közelében állomásozó orosz alakulatok létszáma, amelyet a NATO mintegy 40 ezerre becsül. Putyin május 7-én már bejelentette, hogy a csapatokat visszavonták, de a NATO és az Egyesült Államok – közlésük szerint – semmi jelét nem tapasztalták a csapatcsökkentésnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik