Nagyvilág

Lezuhant egy orosz hordozórakéta

Nem tudják, hogy pontosan mi történt, és hogy vannak-e áldozatai a balesetnek, ahogy azt sem, hogy hol csapódott földbe.

Hajtóműleállás miatt feltehetően lezuhant vagy elégett a légkörben péntekre virradóra egy nagy teljesítményű távközlési műholdat szállító orosz Proton-M hordozórakéta – jelentette az orosz média péntekre virradóra az űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz illetékeseire hivatkozva.

A felbocsátás utáni 540. másodpercben megszakadt vele a kapcsolat – ekkor a rakéta harmadik fokozata működött. Egyes értesülések szerint a harmadik fokozat kormányhajtóműve mondta fel a szolgálatot, de ennek oka egyelőre nem ismert.

Az űreszközt a kazahsztáni Bajkonurból bocsátották fel helyi idő szerint éjfél után két órával, és egyelőre nem tudni, hogy a meghibásodás után mi történt vele. A Roszkoszmoszból származó, névtelen forrásokra hivatkozó első jelentések arról szóltak, hogy a rakéta a műholddal együtt lezuhant, számítások szerint valahol az Altajban vagy az Amur megyében, vagy a köztük lévő területen, illetve az sem kizárt, hogy a Csendes-óceánba esett.

Nem tudni, hogy vannak-e áldozatok

Egy másik feltételezés szerint robbanás történt, és ennek következtében a rakéta gyorsítófokozata a műholddal és a mérgező üzemanyaggal együtt elégett a légkör felső rétegeiben, és az űreszköz egyes darabjai meghatározatlan helyre estek. Egy másik szakértő viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a hajtóműleállásból nem feltétlenül következik az, hogy a rakéta lezuhant, akár meghatározatlan Föld körüli pályára is állhatott.

Egyelőre nem tudni, hogy ha mégis lezuhant a rakéta, akkor vannak-e a balesetnek áldozatai, illetve keletkeztek-e károk.
A Proton-M hordozórakéta az eddigi legnagyobb teljesítményű és legkorszerűbb orosz távközlési műholdat állította volna Föld körüli pályára. Az Ekszpreszsz-AP4R típusú, 5,8 tonnás műholdat az EADS Astrium európai vállalat gyártotta orosz megrendelésre. A csaknem egymilliárd rubelt (6,4 milliárd forint) érő távközlési berendezés adásai lefedték volna egész Oroszország, illetve a FÁK-tagországok területét.

A Roszkoszmosznál közölték, hogy különbizottság vizsgálja a baleset okait, és amíg nem végez a munkával, nem bocsátanak fel Proton típusú hordozórakétákat. A következő felbocsátás eredetileg június 20-ra volt tervbe véve, de valószínű, hogy el fogják halasztani. Oroszország az idén 14 űreszközt bocsátott fel, mindegyiket sikeresen.

Tavaly július 2-án viszont baleset történt egy ugyanilyen Proton rakétával. A felbocsátás után egy perccel a hordozórakéta három orosz navigációs műholddal együtt Bajkonur területén zuhant le, 2,5 kilométerre a kilövőállástól. A hatszáz tonna üzemanyag nagy része a robbanáskor elégett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik