Nagyvilág

Több száz bányász rekedt a föld alatt, 20 halott

kedd (MTI/Reuters/AFP/dpa) - Legkevesebb négy bányász veszítette életét kedden egy törökországi bányarobbanás nyomán kitört tűzben, és legalább 200 bányász a mélyben rekedt.

A CNN Türk hírtelevízió visszavonta korábbi jelentését, amely szerint 20 bányász holttestét hozták fel a föld alól. aA nyugat-törökországi, Manisa tartománybeli, az Izmirtől mintegy 120 kilométerre északkeletre fekvő Soma város melletti szénbányában.

Korábban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja egyik parlamenti képviselője 20 halottról beszélt, de este helyesbített. Eszerint a halottak száma legkevesebb négy, és húsz bányászt szállítottak kórházba. Taner Yildiz török energiaügyi miniszter, aki a szerencsétlenség helyszínére utazott, azt mondta, hogy még nincsenek megbízható veszteségadatok.

Mehmet Bahattin Atci somai polgármester szerint 200-300 bányász rekedt a mélyben a kijárattól több kilométerre. A robbanás műszakváltás idején következett be, állítólag elektromos hiba miatt. A bányában megszűnt az áramszolgáltatás, a lift sem működik. A bánya tűz által nem érintett részébe a mentőalakulatok oxigént pumpálnak.

Törökországban gyakoriak a halálos bányabalesetek a biztonsági előírások megszegése vagy az elavult munkaeszközök miatt. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb balesete 1992-ben történt egy Zonguldak tartománybeli bányában. Ott egy gázrobbanásban 263 ember veszítette életét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik