Nagyvilág

Majdnem összeütközött egy drón egy utasszállítóval

Az Egyesült Államokban történt esetről most először tettek említést nyilvános eseményen.

Csaknem összeütközött egy pilóta nélküli repülőgép (drón) egy utasszállító repülőgéppel az Egyesült Államokban márciusban – jelentette be az amerikai repülésügyi hatóság (FAA) egyik illetékese pénteken.

Jim Williams egy kaliforniai konferencián számolt be arról, hogy a két gép március 22-én, a floridai Tallahassee repülőtér közelében, mintegy 700 méteres magasságban keresztezte egymás útját. Az utasszállító – egy ötvenszemélyes kisgép – pilótája szerint olyan közel voltak egymáshoz, hogy meg volt győződve arról, a drón beleütközik repülőjébe.

Az esetről most először tettek említést nyilvános eseményen.

Az FAA vizsgálatot indított az ügyben, de nem tudta azonosítani a drónt, amely minden bizonnyal – de nem egyértelműen megállapíthatóan – egy polgári célokra használt gép volt. Az Egyesült Államokban terjedőben van ezeknek a repülőknek az alkalmazása a mezőgazdaságban és más ágazatokban.

Williams emlékeztetett rá: a repülő berendezések használóit törvény kötelezi arra, hogy a repüléseket bejelentsék a reptéri hatóságoknak, ha az ötmérföldes (mintegy 8 kilométeres) körzeten belül történik. Az egymáshoz viszonylag közel tartózkodó repülőgépeknek az előírások szerint több száz méteres magasságkülönbséggel és több kilométeres távolságtartással kell közlekedniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik