Nagyvilág

Korábban tartják az ukrán népszavazást

A donyecki konfliktus kiéleződése miatt vasárnap helyett már péntektől lehet szavazni a függetlenségről.

A tervezettnél korábban, már pénteken és szombaton megkezdték a függetlenségről szóló népszavazást a kelet-ukrajnai Donyeck megye két szavazókörzetében, tekintettel az ottani konfliktus kiéleződésére – jelentette be Roman Ljagin, az egyoldalúan kikiáltott “donyecki népköztársaság” központi választási bizottságának elnöke.

A vasárnapra tervezett népszavazást már pénteken megkezdték Mariupolban, ahol aznap súlyos harcok robbantak ki, fegyveres szakadárok megkísérelték elfoglalni a városi rendőrkapitányság épületét. Az Ukrainszkaja Pravda című lap internetes oldalán hírt adott arról, hogy Donyeck városában is megkezdték szombaton a voksolást.

A voksolást az oroszbarát szeparatisták a súlyosbodó helyzetre való tekintettel hozták előre a megye két szavazókörzetében, utalva az ukrán hadsereg ellenlépéseire.

Donyeckben és a vele szomszédos Luhanszkban kérik a nép véleményét a hetek óta tartó zavargások által legjobban sújtott országrész Ukrajnától való elszakadásáról. A két régióban összesen 7,3 millióan élnek, ez a teljes ukrajnai lakosság 16 százalékát jelenti. A népszavazáson arra a kérdésre kell válaszolniuk a szavazásra jogosultaknak, hogy támogatják-e a donyecki, illetve a luhanszki “népköztársaság” függetlenségét.

A “donyecki népköztársaságot” április 7-én kiáltották ki az egymillió lakosú Donyeckben – az ország egyik gazdasági motorjának számító bányászati régió (Donyec medence) központjában – a megyei adminisztráció épületét megszállva tartó oroszbarát szakadárok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik