Nagyvilág

Legitimálták Orbán unióellenes kirohanásait

A Die Zeit című német liberális hetilap a magyar miniszterelnök berlini látogatásával kapcsolatban közölt cikket az online kiadásában.

A lap Térdhajtás az antidemokrata előtt címmel Jan-Werner Müller eszmetörténésztől, az amerikai Princeton egyetem kutatójától közölt cikket, amelyben a szerző kifejtette: az EU-ban formálódó “nemzetek feletti” politikának “egyáltalán nem szándékolt” kockázatai és mellékhatásai lehetnek, amire a legjobb példa Magyarország, ahol “illiberális demokráciát betonoztak be” Orbán Viktor vezetésével és európai néppártbeli barátai segítségével.

Hangsúlyozta: az Európai Néppártnak “égető szüksége van Orbán pártjának a szavazataira” az európai parlamenti választáson, ezért a magyar esetben az uniós, “nemzetek feletti demokrácia” erősítése azt jelenti, hogy a közösség egyik tagállamában gyengül a demokrácia.

Azzal, hogy az Európai Néppárt elnöke, Joseph Daul részt vett a Fidesz országgyűlési választási kampányában, az EU kereszténydemokrata erőit összefogó párt “legitimálta Orbán unióellenes kirohanásait” – tette hozzá, megjegyezve: csak a “cinikus hatalmi számítás” lehet a megoldása annak a “rejtélynek”, hogy miért támogatnak egy ilyen politikust a kereszténydemokraták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik