Nagyvilág

Meghalt egy búvár a kompbaleset helyszínén

A szerencsétlenség áldozatai után kutatott, amikor rosszul lett. Még 40 embert keresnek az elsüllyedt roncsban.

Meghalt kedden egy 53 éves dél-koreai búvár, aki a Dél-Koreában mintegy három hete történt kompbaleset áldozatai után kutatott a tragédia helyszínén – adta hírül az MTI.

A kormány által létrehozott kutatócsoport szóvivője elmondta, hogy a búvár kutatás közben lett rosszul, majd kórházba szállították, és ott elhunyt.

40 embert még keresnek

Más közlések szerint a férfival – aki polgári személy – rosszulléte után, még a víz alatt megszakadt az összeköttetés, és végül a többi búvár hozta a felszínre.

Az április 16-án elsüllyedt kompon 476 ember volt, 174-en élték túl a balesetet. Eddig 260 holttestet találtak meg, negyven embert még keresnek.

Újabb letartóztatások

A búvárok a komp eddig még fel nem tárt helyiségeibe igyekeznek bejutni, és a hivatalos jelzések szerint már csak három ilyen van a hajón. A hatóságok szerint mindazonáltal nem várható, hogy ezekben még sok holttestet találnak, mert olyan fülkékről van szó, amelyekbe az utasok nem léphettek be.

A vizsgálatot végzők bejelentették három újabb ember letartóztatását is. A legénység 15 tagját már korábban őrizetbe vették; gondatlansággal, valamint a mentésre és a segítségnyújtásra vonatkozó szabályok megsértésével vádolják őket. Most olyanokat tartóztattak le, akik a baleset idején nem tartózkodtak a hajón, de felelősek abban, hogy a komp teherrakományát hanyagul helyezték el a fedélzeten és a raktérben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik