Nagyvilág

Ilyet még nem tett feleségével a kínai kormányfő

Most először került reflektorfénybe az új kínai miniszterelnök felesége: az állami sajtó első ízben közölt róla fényképet. Az alkalmat az adta, hogy Li Ko-csiang, a több mint egy éve hivatalban lévő kínai miniszterelnök első alkalommal utazott hivatalos látogatásra, Afrikába feleségével együtt.

A miniszterelnök feleségéről, Cseng Hungról korábban mindössze annyit lehetett tudni, hogy az angol nyelv professzora és számos könyv fordítása fűződik nevéhez, férjével pedig a Pekingi Egyetemen ismerkedett meg.

Cseng első alkalommal kíséri férjét hivatalos látogatáson, melynek apropóján a Hszinhua állami hírügynökség fényképét és rövid életrajzát is közölte. Eszerint Cseng 57 éves, PhD-jét a Kínai Társadalomtudományi Akadémián szerezte, ezután pedig a fővárosi gazdaságtudományi egyetemen kezdett angolt tanítani, ahol immár 30 éve dolgozik. Csengnek és Linek egy lánya van, aki szüleihez hasonlóan a Pekingi Egyetemen végzett, jelenleg pedig az Egyesült Államokban tanul.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A politikusok magánéletéről alig tudni Kínában, s ők a legritkább esetekben viszik magukkal állami látogatásra feleségeiket. Ven Csia-pao korábbi miniszterelnök ezt sosem tette meg, s más korábbi kormányfőket is csupán elvétve kísérte partnerük. Ezt a gyakorlatot sokan történelmi okokkal magyarázzák, emlékeztetve, hogy Mao Ce-tung egykori felesége, a magát előtérbe helyező Csiang Csing milyen gyászos szerepet játszott a kínai kulturális forradalomban, s ezért 1981-ben halálra ítélték.

A korábbi gyakorlaton a tavaly márciusban kinevezett elnök, Hszi Csin-ping igyekszik a jelek szerint változtatni. Az elmúlt év során Hszi feleségét, az országszerte ismert énekes Peng Li-jüant több útjára, így az Egyesült Államokba és európai körútjára is magával vitte. Megfigyelők úgy vélik: Peng szereplése és nemzetközi elismertsége segítheti a kínai vezetés politikáját, hiszen büszkeséggel tölti el a kínaiakat, s így egyesítő erőként hathat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik