Nagyvilág

Szünetel a közel-keleti békefolyamat

John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön szólalt meg először a határidőre eredményt nem hozó izraeli-palesztin tárgyalások kapcsán, és elmondta, hogy jelenleg szünetel a békefolyamat, "amíg újra fel nem mérik a lehetőségeket".

Etiópiai látogatásán nyilatkozva az amerikai diplomácia vezetője abbéli reményét fejezte ki, hogy a szemben álló felek visszatérnek a tárgyalóasztalhoz. Kerry szerint mindkét oldal fontosnak tartja a tárgyalásokat és utat akar találni azok folytatására.

“Úgy gondoljuk, hogy a legjobb dolog, amit jelenleg tehetünk, ha szünetet tartunk és megvizsgáljuk, hogy a következő időszakban mi lehetséges és mi nem” – mondta John Kerry.

Az amerikai külügyminiszter most szólalt meg először a Washington kezdeményezésére tavaly július végén megindított, és kilenc hónaposra tervezett béketárgyalások eredetileg kitűzött zárónapja, április 29. óta.

A tárcavezető úgy vélte, a határidő elmulasztását az okozta, hogy mindkét fél a megállapodás ellen ható egyoldalú intézkedéseket tett. Leszögezte, hogy a palesztin politikai kiegyezésről szóló, előző heti megállapodásról nem értesítették előre. Az egyezség értelmében az eddig egymással rivalizáló két fő palesztin politikai erő, a Fatah és a zsidó állam elpusztítására felesküdött Hamász egységkormányt alakít.

Az addisz-abebai sajtótájékoztatón Kerry arra is figyelmeztetett, hogy az etnikai színezetű dél-szudáni összecsapások népirtáshoz vezethetnek. Hangoztatta, hogy a “célzott gyilkosságok” felelőseit mielőbb igazságszolgáltatás elé kell állítani, és megerősítette, hogy a nemzetközi közösség szankciókat fontolgat azok ellen, akik súlyos jogsértéseket követnek el az afrikai országban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik