Nagyvilág

Katonai menetoszlopok mennek át Kijeven

Hadgyakorlatot tartanak az ukrán fegyveres erők szerda éjjel Kijev központjában - jelentette be ukrán kormány, de a védelmi minisztérium ezt később úgy pontosította, hogy a kormányőrség fog gyakorlatozni.

A kabinet és a polgármesteri hivatal a honlapján közzétett nyilatkozatban arra figyelmeztette mind a kijevi lakosságot, mind pedig a városban vendégeskedőket, hogy különleges taktikai hadgyakorlatot tartanak, és hogy katonai menetoszlopok fognak áthaladni a városon május elsejére, csütörtökre virradóan.

A védelmi minisztérium erre reagálva közölte, hogy “az állomány és a harceszközök egésze az állandó körzetében marad, és nem vesz részt hadgyakorlaton Kijev központjában”.
Az ellentmondásra azt válaszolták biztonsági illetékesek, hogy az elnököt és főbb kormányzati vezetőket védő kormányőrség fog gyakorlatozni.

Nem tudtak mindenkit leváltani

Az ukrán főügyészség büntetőeljárást indított a kelet-ukrajnai rendvédelmi szerveknek a kijevi vezetés parancsainak teljesítését megtagadó előljárói ellen – jelentette be szerdán az ügyvivő ukrán elnök hivatalának vezetője.

Szerhij Pasinszkij közölte: három eljárást indítottak olyan alegységek parancsnokai ellen, akik megtagadták a parancs teljesítését. Hozzátette: kötelességmegtagadás miatt szolgálati vizsgálat folyik a luhanszki belügyi főosztály, az Ukrán Biztonsági Szolgálat Alfa különleges egységének megyei alegysége, valamint több Donyeck megyei rendvédelmi vezető ellen is.

Pasinszkij közölte: Kelet-Ukrajnában a belügyminisztérium különböző szerveinek mintegy 4000 alkalmazottja dolgozik, akiknek a többsége szerinte “cselekvésképtelen”. Hozzátette: a térségben leváltották a rendvédelmi szervek vezetőit, “de mindenki leváltására nem volt lehetőség”.

Az elnöki hivatal vezetője közölte azt is, hogy az ország területén a különleges egységek hét zászlóalját állították fel a Dnyeper bal partján, s összesen 27 ilyen zászlóalj felállítását tervezik.

Kicsúszott a donyecki helyzet a kezükből

Előzőleg Olekszandr Turcsinov ügyvivő államfő elismerte, hogy a kijevi kormány nem képes ellenőrzése alatt tartani a Donyeckben kialakult helyzetet, és a Kelet-Ukrajnában kialakult válsághelyzetet erő alkalmazásával megoldani nem lehet. Turcsinov kedden felszólította Arszen Avakov belügyminisztert, hogy váltsa le a Luhanszk és Donyeck megyei belügyi főosztályok minden vezetőjét.

Arszen Avakov belügyminiszter menesztéséről viszont a kijevi parlamentbe nyújtottak be határozattervezetet – közölte az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökséggel Irina Berezsna, az ellenzéki Régiók Pártja parlamenti képviselője.
Berezsna szerint “az úgynevezett forradalmi események után tombol az országban a banditizmus (…) amit Avakov belügyminiszteren kívül mindenki világosan lát”.

A Régiók Pártja politikusa szerint Avakovot ki kell zárni a harkivi polgármester, Hennagyij Kernesz elleni merényletkísérlet elleni nyomozásból is. Berezsna szerint Kernesz még március 17-én közölte, hogy megfenyegették, és a polgármester nem zárta ki, hogy ezek mögött a fenyegetések mögött Arszen Avakov állt. Berezsna hozzátette: “ismeretes, hogy Kernesz és Avakov rossz viszonyban állnak egymással, ami akadályozhatja a belügyi tárcánál folyó objektív vizsgálatot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik