Nagyvilág

Rendőröket ostromolnak Ukrajnában

Oroszbarát tüntetők és fegyveres szakadárok bekerítették kedden a kelet-ukrajnai Luhanszkban a belügyminisztérium megyei főparancsnokságának épületét.

Helyszíni jelentések szerint mintegy két-háromezer tüntető, köztük harminc-ötven símaszkot, golyóálló mellényt viselő, gépkarabélyokkal fegyverzett szakadár vette körül az épületet. Bent a rendvédelmiek elbarikádozták magukat. Az UNIAN ukrán hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a rendőrök oszlatógránátokat vetettek be, a szeparatisták Molotov-koktélokat dobáltak, és rálőttek az épületre. Sérültekről egyelőre nem érkezett hír. Helyszíni források arról is beszámoltak, hogy fegyveres szeparatisták fegyvertelen tüntetőkkel fedezik magukat.

A nap folyamán a tüntetők elfoglalták a megyei adminisztráció, az ügyészség és a televízió épületeit. A szeparatisták Luhanszkban április 6-a óta tartják megszállva az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi részlegének épületét. Egyes források szerint a megyeházát védő rendőrök átálltak a tüntetők oldalára, és kitűzték magukra a kelet-ukrajnai szeparatisták jelképét, a fekete-narancs sávos orosz cári György-szalagot. Fegyvereiket ugyanakkor nem adták át a szakadároknak.

A hivatali épület alsó szintjén a behatolók betörték az ajtókat, ablakokat, a tetőn és az ablakokban Oroszország és a “luhanszki népköztársaság” zászlói láthatók. Helyi források arról is beszámoltak, hogy a városban több fegyveres szakadárt láttak cirkáló rendőrautókban. Közben az államfői feladatok ellátásával ideiglenesen megbízott Olekszandr Turcsinov házelnök kedden bírálta a kelet-ukrajnai – Donyeck és Luhanszk megyei – rendvédelmiek munkáját, akik szavai szerint tehetetlenek, többen közülük pedig elárulták esküjüket. Az ügyvivő államfő ezzel magyarázta a térségben indított terrorellenes művelet eredménytelenségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik