Nagyvilág

Egy sztár vallott Putyin sóherségéről

Az orosz elnök lánya titkos esküvőjén sem nyúlt mélyen a zsebébe.

A 27 éves Jekatyerina Putyina lagzija a marokkói Marrakeshben volt. A háromnapos esküvő egyik sztárvendége Lettice Rowbotham, a Britain’s Got Talent műsor 24 éves hegedűse volt. A zenész a fellépésért megalázóan kevés pénzt, 200 fontot, mintegy 70 ezer forintot kapott – idézi az eurazsiaport.hu a Mirrort. Lettice (a képen) szerint az eleje izgalmas volt. Teljes titokban zajlott le minden, senkinek nem szólhattak arról, hova mennek.

Az orosz tradíciók szerint a rendezvényt az édesapa, tehát az orosz elnök fizette. Putyin mindig is óvta lányait a nyilvánosságtól. Az orosz államfő tavaly vált el gyermekei anyjától. Ez egyes becslések szerint 40 millió fontjába (csaknem másfél milliárd forintjába) került. Ez vélhetően nem lehet ok a spórolásra, hiszen az esküvőn több nemzetközileg fontos személyiség is megjelent, és ahogy Lettice nyilatkozott: „Igazán nagy volt a készülődés, az esküvőn semmin sem spóroltak.”

Putyin a tévében jelentette be egyébként válását. A Kremlben az Esmeralda című balettet nézte és az első felvonás utáni szünetben a Rosszija 24 nevű hírtévének ismerte el, házasságuk zátonyra futott. Akkor azt mondta: azért válnak, mert munkája a teljes nyilvánosság előtt zajlik, s ezt felesége nem szívelte. Vlagyimir Putyin és Ljudmilla 1982 július 28-án kötött házasságot. Két lányuk van, Marija 1985-ben, Jekatyerina 1986-ban született. Ljudmila Putyina bölcsész-regényíró, németül, spanyolul és franciául beszél, egy orosz nyelvművelőközpont létrehozását kezdeményezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik