Nagyvilág

Megint kiakadtak Berlusconira

A németek tagadták a náci haláltáborok létezését – ezt állította a volt olasz kormányfő. Németország kiakadt.

Elfogadhatatlannak, abszurdnak és alávalónak nevezték vasárnap német politikusok Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök egy nappal korábbi kijelentését, miszerint a németek tagadták a náci haláltáborok létezését.

A május végén esedékes európai parlamenti választáson induló olasz politikus egy kampányrendezvényen hívei előtt nyilatkozott úgy, hogy “a németek szerint sosem voltak koncentrációs táborok”. Szavaival német riválisát, a szocialisták csúcsjelöltjét, Martin Schultzot vette célba – írja az MTI.

Yasmin Fahimi, a német szociáldemokraták (SPD) főtitkára visszataszítónak, sokkolónak és teljességgel elfogadhatatlannak nevezte Berlusconi kijelentését, és felszólította Angela Merkel német kancellárt, a kereszténydemokraták (CDU) vezetőjét, hogy határolódjon el az elmondottaktól.

Mind Merkel pártja, mind Berlusconi Forza Italia nevű konzervatív politikai platformja az Európai Néppárt tagja az európai parlamentben.

Peter Tauber, a CDU főtitkára vasárnap elmondta, hogy a megjegyzés “annyira abszurd, hogy válaszra sem érdemes méltatni”.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök botrányosnak nevezte Berlusconi kijelentését, és kiemelte, hogy a 77 éves olasz politikust “nem szavai jelentése, hanem azok hatása érdekli”, és csupán amiatt okozta a botrányt, hogy minél több szavazatot gyűjthessen az EP-választásokon pártja számára. Renzi ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy komolyan kell venni Berlusconit, mivel populista jelmondataival sok szavazót nyerhet magának.

Berlusconi 2003-ban is hasonló megütközést váltott ki, amikor egy tréfásnak szánt megjegyzésében a “kápó”, vagyis a koncentrációs táborok lakóiból kinevezett őr filmszerepére javasolta Martin Schulzot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik