Nagyvilág

Ferenc pápa a bátor és szent elődökről

Ferenc pápa szerint XXIII. János a Szentléleknek való szófogadás, II. János Pál a család pápája volt, s ekként segítettek a kor valóságához igazítani az egyház eredeti küldetését.

“II. János Pál a család pápája volt. Egyszer ő maga mondta, hogy azt szeretné, hogy úgy emlékezzenek rá, mint a család pápájára. A II. vatikáni zsinat összehívásával XXIII. János kiegyensúlyozott engedelmességet mutatott a Szentléleknek, hagyta magát vezetni, és lelkipásztora, vezérelt vezetője volt az egyháznak. Ezzel tett nagy szolgálatot az egyháznak, ezért szívesen gondolok rá úgy, mint a Szentléleknek való engedelmesség pápájára” – mondta a katolikus egyházfő a szentté avatási rítus utáni szentmisén a vatikáni Szent Péter téren.

Ferenc pápa szerint “bátor ember” volt a szentté avatott két pápa, mert nem féltek szembenézni az ember szenvedésével és sebeivel, ezáltal tanúbizonyságát adva az egyháznak és a világnak Isten jóságáról és könyörületességéről. “Az új szentek XX. századi püspökök és pápák voltak. Ismerték a század tragédiáit, de nem hagyták, hogy azok maguk alá gyűrjék őket, erősebb volt bennük Isten, a hit az ember megváltójában és a történelem urában, Jézus Krisztusban; erősebb volt bennük Isten irgalmassága” – tette hozzá. A

A katolikus egyházfő szerint a II. vatikáni zsinat szellemében “XXIII. János és II. János Pál együttműködött a Szentlélekkel, hogy helyreállítsák és napra késszé tegyék az egyházat eredeti alkatának megfelelően, azon alkat szerint, amelyet a szentek kölcsönöztek az egyháznak az évszázadok során”. A pápa azt kívánta, hogy a két új szent járjon közbe annak érdekében, hogy a jelenlegi két szinódusi évben az egyház engedelmesen kövesse a Szentléleket a család lelkipásztori szolgálatában.

“Mindketten tanítsanak minket arra, hogy ne botránkozzunk meg Krisztus sebhelyein, behatoljunk az isteni irgalmasság misztériumába, amely mindig remél, mindig megbocsát, mert mindig szeret” – mondta Ferenc. XXIII. János és II. János Pál “kitörölhetetlenül hozzájárult a népek fejlődéséhez és a béke ügyéhez” – mondta később a szertartást záró, a megjelenteknek a részvételt megköszönő szavaiban a katolikus egyházfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik