Nagyvilág

Orosz gépek voltak Skóciánál

Nagy-Britanniához közelítő orosz repülők miatt riadóztatták a brit vadászgépeket. Washington a fogoly újságíró elengedését követeli, míg a NATO az oroszok bevonulása miatt aggódik.

A brit védelmi minisztérium szerda esti bejelentése szerint a Typhoon típusú harci repülőgépek az északkelet-skóciai St. Andrews mellett működő támaszpontról szálltak fel. A minisztériumi szóvivő elmondása szerint a két orosz gép Skócia északi partjaihoz közelített, de a brit vadászgépek felszállása után nem sokkal távoztak.

Az orosz repülőgépekről az azonosításukra kivezényelt két brit Typhoon személyzete egyértelműen megállapította, hogy katonai gépek. Az orosz repülők nem léptek be a brit légtérbe, végig a nemzetközi légtérben haladtak, “amihez egyébként minden jogosultságuk megvolt” – hangsúlyozta a brit védelmi minisztérium szóvivője.

Mindeközben a brit királyi haditengerészet egy hajója egy orosz rombolót követ Skócia észak partjainál. A Kulakov altengernagy nevű orosz romboló mozgását a Dragon nevű brit romboló figyeli.

Washington az újságíró elengedését követeli

A Kelet-Ukrajnában orosz szakadárok által foglyul ejtett amerikai újságíró azonnali szabadon engedését követelte a washingtoni külügyminisztérium, s szóvivője útján felszólította Oroszországot, hogy vesse latba befolyását az ügyben.  Előzőleg az amerikai-izraeli kettős állampolgárságú Simon Ostrovsky szabadon bocsátását követelte az EBESZ sajtószabadság-képviselője Dunja Mijatovic is.

Sztella Horoseva, a szlovjanszki orosz szakadárok szóvivője szerdán közölte, hogy Ostrovskyt az ukrán biztonsági szolgálat helyi szervezetének egy több mint egy hete elfoglalt irodájában tartják fogva.

Vjacseszlav Ponomarjov, a Donyeck megyei település úgynevezett népi polgármestere és önvédelmi csapatának – népi milíciájának – vezetője újságíróknak azt mondta, Ostrovskyt azért rabolták el, mert hamis információkat közölt.

A NATO-t aggasztják Lavrov fenyegetései

Aggasztja a NATO-t, hogy Moszkva a grúziaihoz hasonló 2008-as bevonulással fenyegeti Ukrajnát.  Washington pedig nevetségesnek nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek azt az állítását, hogy az Egyesült Államok áll a február óta hatalmon lévő új kijevi vezetés és a kelet-ukrajnai Moszkva-barát erők között kialakult konfliktus mögött.

Alexander Vershbow, a katonai szövetség főtitkárhelyettese szerdán Brüsszelben úgy fogalmazott: aggodalommal tölti el, hogy Oroszország katonai akcióval fenyegetőzik. Oroszország felelőssége, hogy enyhítse a feszültséget, nem pedig az, hogy heves retorikájával szítsa azt – jelentette ki, hozzátéve, hogy Lavrov által megfogalmazott fenyegetések sértik a négyoldalú genfi megállapodást.

Az orosz külügyminiszter a külföldre sugárzó RT orosz állami televíziónak adott angol nyelvű interjúban azt mondta: “Ha megtámadnak bennünket, természetesen válaszolni fogunk. Ha érdekeinket, törvényes érdekeinket, oroszok érdekeit közvetlen támadás éri, ahogy az Dél-Oszétiában történt például, nem látok semmilyen más megoldást, mint a nemzetközi joggal összhangban reagálni arra”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik