Nagyvilág

Kompbaleset: vízben lebegő holttesteket láttak a búvárok

Három halottat láttak az egyik kabinban az elsüllyedt roncs ablakán át. Eddig hivatalosan 29 áldozata van a katasztrófának, 270 embert még nem találtak meg.

Túlélők után kutató búvárok három holttestet láttak a vízben lebegni a szerdán elsüllyedt dél-koreai komp egyik kabinjában az ablakon keresztül, de nem tudtak hozzájuk férkőzni – közölte szombaton a parti őrség.

A búvárok egy víz alá került kabinban látták a testeket. Az ablakot nem sikerült betörni. Hangokat nem hallani a roncsból. A látási körülmények igen rosszak – mondták el.

A mentést péntek éjjel félbe kellett szakítani a gyors áramlatok és nagy hullámok miatt, de szombaton helyi idő szerint hajnali négy órakor folytatták. Délutánra még rosszabb körülményeket, erős szelet jósol a meteorológiai szolgálat.

Letartóztatták a kapitányt

Közben a dél-koreai hatóságok szombaton letartóztatták a szerencsétlenül járt komphajó kapitányát, miután egy bíróság vádat emelt ellene.

A Li nevű, 68 éves férfi vizsgálati fogságba került. A vádak között szerepel a vétkes gondatlanság és a tengeri jog megsértése. Azért rendelték el az őrizetbe vételt, mert félő, hogy a férfi bizonyítékokat semmisíthet meg.

A kapitányt azzal vádolják, hogy még az utasok előtt elhagyta a komp fedélzetét, amikor a 6850 tonnás hajó elsüllyedt, valamint azzal is gyanúsítják, hogy egy tapasztalatlan tengerészre bízta a hajó irányítását, akit ráadásul magára is hagyott a hajóhídon.

A férfi őrizetbe vétele után bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól. A víz túl hideg volt és az áramlás pedig erős – ezzel védekezett.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint a szerencsétlenségben 29 ember meghalt, 270 utasra pedig még nem találtak rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik