A döntést közvetlenül az készítette elő, hogy New York új rendőrfőnöke, William Braton arra a következtetésre jutott: a muszlim közösségekkel fenntartott kapcsolatok révén több értesülést szerezhet a rendőrség, mint kémcsoport tevékenysége révén. Bill de Blasio polgármester a döntést olyan kulcsfontosságú előrelépésnek nevezte, amely csökkentheti a feszültséget a rendőrség és az általa szolgált közösségek között. Az úgynevezett “zónaértékelő egység” (korábban: “demográfiai egység”) tagjai új beosztásokba kerültek a metropolisz rendőrségének hírszerzési osztályán.
Emberi jogi szervezetek üdvözölték a döntést, amely mindössze néhány nappal azt követően született meg, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium – a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy több vonatkozásában hasonló programjával kapcsolatban – törvényesnek minősítette az eljárást – írta szerdán a The Daily Beast.
Az egység feloszlatása ugyanakkor egybeesik a szövetségi kormányzatnak azzal a törekvésével, hogy felülvizsgálja a 2001. szeptember 11. után bevezetett biztonsági intézkedéseit. Ezen intézkedések sorába illeszkedik a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – Edward Snowden által leleplezett – titkos adatgyűjtési gyakorlatának korlátozott reformja is.
A terrorelhárítási céllal létrehozott New York-i rendőrségi egység létezéséről elsőként az AP számolt be 2011-ben, amivel elnyerte a Pulitzer-díjat. A hírügynökség jelentései nyomán a New York-i rendőrség ellen két szövetségi bírósági eljárás indult.