Nagyvilág

Akár szigetet is vehetünk egy velencei lagúnában

Az olasz állam történelmi ingatlanokat árverez el, így ha valakinek elég pénze van, egy 15. századi erődöt, korábbi kolostort vagy egy velencei szigetet is vehet.

Róma a történelmi ingatlanok eladásával az államadósságot csökkentené, valamint alkalmazkodna az európai uniós költségvetési irányelvekhez. Az érdeklődők többek közt egy Trieszt szívében álló laktanyára és a híres katolikus zarándokhelyként számon tartott, Loreto központjában lévő rezidenciára is licitálhatnak a hét végén kezdődött és május 6-án záruló virtuális aukción.

Dubajból is várnak licitálót

“A befektetők a világ minden tájáról licitálhatnak, New Yorkból, vagy akár Dubajból is” – mondta Stefano Scalera, a Demanio ingatlanügynökség munkatársa. Mint hozzátette, az internetről lehet letölteni a szükséges dokumentumokat és szerződéseket, amelyeket mind lefordítottak angol nyelvre.

Az érdeklődők a velencei lagúnában elterülő és a Lido sziget nyugati partjához közel fekvő Povegliára is szert tehetnek. A sziget azóta lakatlan, hogy a rajta működő kórházat évtizedekkel ezelőtt bezárták. A Demanio honlapján szereplő ingatlanok és birtokok közt szerepel továbbá az északkelet-olaszországi Gradisca d’Isonzo városában álló 15. századi erőd is.

Nehéz lehet az átalakítás

A több mint 500 ezer kereskedelmi és lakóingatlant birtokló Olaszország számára meglehetősen problémás az állami tulajdonú ingatlanok és birtokok eladása, mert a bonyolult licitálási szabályok és a régi épületek átalakításához szükséges engedélyek beszerzésének lassú folyamata távol tartja a vásárlókat.

“Ezúttal azonban más a helyzet. Az ingatlanokkal kapcsolatos legfőbb adminisztrációs akadályokat ugyanis már az aukció előtt elintézték” – mondta Scalera, ám nem árulta el, hogy mekkora bevételre számítanak az eladásokból. A Demanio összesen 1,8 milliárd euró bevételre tett szert 2001 óta az állami tulajdonban lévő ingatlanok eladásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik