Nagyvilág

40 csecsemőholttestet találtak egy brazil kórházban

A gyermekek születésükkor vagy röviddel azután az egyetemi klinikán haltak meg, és szüleik otthagyták őket.

Negyven csecsemő holttestére lelt a brazil államügyészség Rio de Janeiro egyik állami fenntartású kórházának hullaházában – számolt be róla helyi idő szerint hétfő este a Globo televízió.

“Borzasztó a helyzet: halomba rakott, rosszul kiterített emberi maradványok. Rendkívül nehezemre esik beszélni arról, amit ott találtunk” – mondta Ana Cristina Huth Macedo államügyész. Olyan gyermekek holttestéről van szó, akik születésükkor vagy röviddel azután ezen az egyetemi klinikán haltak meg, és szüleik otthagyták őket a kórházban.

Néhány holttestet már négy éve a hűtőcellában felejtettek, tizenötöt még nem tudtak azonosítani. Személyazonosságuk megállapítására DNS-vizsgálatot folytatnak. “Remélem, az ügyet úgy tudjuk lezárni, hogy minden gyermek számára meg tudjuk adni a méltó végtisztességet” – tette hozzá Huth Macedo.

A beszámolók szerint a botrány kirobbanásához a következő eset vezetett: 2012 augusztusában röviddel születése után meghalt egy csecsemő, s nyomornegyedben lakó, kábítószerfüggő anyja a gyermek halála után nyomtalanul eltűnt. Ezután az orvosok értesítették az illetékes bíróságot, és amikor kiderült, hogy a holttestet nem temették el, a bírónő vizsgálatot kezdeményezett.

Rodolfo Acatuassú Nunes, a kórház igazgatója úgy vélte, a társadalom egészére kiterjedő problémáról van szó. “Az emberek nem szállítják el gyerekeik holttestét” – panaszkodott az igazgató, ugyanakkor elismerte az intézmény felelősségét is. A több millió lakosú Rio de Janeiro egyik elismert, veszélyeztetett terhességekre szakosodott kórházának vezetősége ígéretet tett arra, hogy a jövőben szigorítani fogja előírásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik