Nagyvilág

Oroszország nem adja ki Janukovicsot

Ismereteink szerint nem követett el bűncselekményt - mondta az orosz főügyészség vezetője.

Az orosz főügyészség nem lát okot arra, hogy kiadja Viktor Janukovicsot Ukrajnának – közölte pénteken Szimferopolban Jurij Csajka, a testület vezetője.

“Nem látjuk indokoltnak a kiadatását. Ismereteink szerint nem követett el bűncselekményt” – mondta Csajka, hozzátéve, hogy Moszkva Janukovicsot továbbra is Ukrajna legitim elnökének tekinti, míg Ukrajna jelenlegi vezetői “fegyveres államcsíny eredményeként” jutottak hatalomra. “Egy egész csokornyi bűncselekmény történt, amelyeket ki kell vizsgálni” – mondta a főügyész az Interfax jelentése szerint.

Csajka azt is közölte, hogy a főügyészség kérte az Interpoltól nemzetközi elfogatóparancs kiadását Dmitro Jaros, a Jobboldali Szektor elnevezésű ukrán szélsőséges nacionalista szervezet vezetője ellen.

Jaros ellen Oroszországban büntetőeljárást indítottak, amiért nyilvánosan, a tömegtájékoztatási eszközök felhasználásával terrorista tevékenységre bujtogatott, és egy moszkvai bíróság március 12-én távollétében, jelképesen letartóztatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik