Nagyvilág

A lettek is letiltották az orosz állami tévét

Litvánia példáját követve Lettország is betiltotta az orosz állami televízió műsorainak sugárzását, a lett kormányzat ugyanis úgy véli, hogy számos program elfogultan közelíti meg az ukrán válság témáját, és ez aláássa a balti állam nemzetbiztonsági érdekeit.

Sanita Blomniece, a lett médiatanács szóvivője hétfőn közölte, hogy április nyolcadikától kezdődően három hónapra felfüggesztik az RTR Rosszija orosz televíziós csatorna közvetítését Lettországban.

A szomszédos Litvániában korábban már hoztak hasonló döntést: nemrég egy bíróság helyt adott a litván médiafelügyelet határozatának, amely korábban betiltotta az orosz RTR Planeta televíziós csatorna műsorainak közvetítését. A bíróság indoklása szerint a programok részrehajlóak voltak, és céljuk valószínűleg viszálykodás szítása volt.

Litvániában, Lettországban és Észtországban jelentős orosz kisebbség él, és a balti államok kormányai egyre jobban aggódnak Moszkva külpolitikai lépései – elsősorban az ukrajnai események során tett orosz intézkedések – miatt, valamint nyugtalanítja őket Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi kijelentése arról, hogy megvédi az orosz ajkúakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik