Nagyvilág

A pilóták hibája miatt haltak meg hárman?

A dél-koreai Asiana Airlines és a Boeing szerint is a pilóták hibáztak a légitársaság Boeing 777-200-asának tavaly júliusi San Francisco-i balesetében. Ugyanakkor a riasztórendszer késői jelzése is közrejátszott - írta kedden a Flightglobal légügyi szaklapra hivatkozva az MTI.

A balesetben a Szöulból érkező gép a végső megközelítéskor túl alacsonyan repült, és a földet érés előtt közvetlenül a futópályát az óceántól elválasztó kőfalba csapódott a farka. A Boeing 777-es átperdült, kigyulladt és a futópálya mellett állt meg. A gépen 307-en utaztak, hárman meghaltak.

A légitársaság friss jelentésében a lap szerint az áll, hogy a pilóták nem követték figyelemmel a gép sebességét, ezért azt nem is tudták a megfelelő szinten tartani, ez vezetett a balesethez. Hozzátették ugyanakkor, hogy az alacsony repülési sebességre figyelmeztető jelzés későn szólalt meg, ha egy másodperccel korábban riaszt, akkor a pilóták el tudták volna kerülni a balesetet.

Az amerikai Szövetségi Közlekedésbiztonsági Hatóság (NTSB) emellett az esetről készített és hétfőn publikált jelentésében megjegyezte, hogy a 777-es tolóerőautomatika-, valamint sebességellenőrző és figyelmeztető rendszerének hiányosságai is hozzájárultak a történtekhez.

Ezzel egy időben a Boeing szintén a pilótákat hibáztatta. Mint írták: három magasan képzett, tapasztalt pilóta volt a fedélzeten, ennek ellenére nem tartották be a legalacsonyabb biztonságos landolási sebességet, ugyanakkor azt is közölték, hogy komplex, egymással összefüggő okok vezettek a halálos kimenetelű eseményhez.

A baleset napján a repülőtéren nem működött a műszeres leszállító berendezés (ILS), ezért a pilóták látás utáni repüléssel közelítették meg a repülőteret. Az NTSB még nem fejezte be a vizsgálatot, annyit azonban közölt, hogy műszaki hibát nem talált a repülőn. A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) azt javasolta a Boeingnek, hogy változtassa meg a tolóerő-automatika szoftverét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik