Nagyvilág

Több mint ezer embert mészároltak le idén Nigériában

Csaknem negyedmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Csaknem öt éve tart a fegyveres konfliktus az ország északkeleti részén.

Az év eleje óta több mint ezer embert mészároltak le a Boko Haram iszlamista terrorszervezet fegyveresei által leghevesebben támadott három északkelet-nigériai államban – közölte szerdán a katasztrófavédelmi szolgálat (NEMA).

A szervezet által közzétett adatok jól illusztrálják az utóbbi hónapokban fokozódó erőszakot Borno, Yobe és Adamawa szövetségi államban. Az ügynökség szóvivője szerint a három állam lakóit “foglyul ejtette az egyre fokozódó, közel öt éve tartó fegyveres konfliktus”.

Az adatok azt mutatják, hogy 2014 januárja és márciusa között több mint ezren életüket vesztették, közel 250 ezren pedig lakóhelyük elhagyására kényszerültek a térségben, amelynek minden ötödik lakója lakik csak a saját otthonában.

A konfliktus a térség lakosságának harmadát, mintegy 3,2 millió embert érint, 1,5 millióan azonnali segítségre szorulnak, a legrosszabb helyzetben a nők, a gyerekek és az idősek vannak.

A 2009-ben kezdődött iszlamista felkelésben már több ezren vesztették életüket, és a támadások átterjedtek a szomszédos Nigerre, Kamerunra, illetve Csádra is. A szélsőségesek célja, hogy iszlám törvénykezést vezessenek be Nigéria északi részén. Az Afrika legnagyobb olajtermelőjének számító, 160 millió lakosú országban északon többségében muszlimok, míg délen keresztények laknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik